Az én korosztályom még félig a szocializmusban, félig pedig amerikai akció filmeken szocializálódott, valószínűleg emiatt is van az, hogy a hagyományosabb nemi szerepekhez vonzódunk.

 

De mik is azok a hagyományos nemi szerepek?

 

Egyszerűen és mindenki számára érthetően megfogalmazva: a nő az, aki egy koszos viskóból meleg otthont varázsol, a férfi pedig az, akihez oda lehet bújni amikor hirtelen ránk sötétedik az erdőben. A férfi érzelmi biztonságot ad, a nő pedig gyengéd kedvességet és melegséget.

 

Ez az évezredes alap, amit a modernitás kiegészített az anyagi biztonság utáni igénnyel és a fiatalosság és fittség utáni rögeszmés ragaszkodással.

 

A ma embere annyira a mában él, hogy egyetlen, rövidke életéből szeretne kisajtolni minden örömöt, amit itt a Földön elérhet: szórakozás, nyaralás, elismerés, kényelem, egészség, utazás, család, gyermekek, élettárs, szakmai sikerek. Folyamatosan versenyzünk a múló idővel, s olyan társat próbálunk választani, aki maradéktalanul boldoggá tesz minket és kielégíti minden igényünket.

 

Azonban az évezredes minták alaposan felborultak az utóbbi időben. Röviden: nincsenek se nők, se férfiak. A nők sokszor jobban megállják a helyüket a modern, gyorsan változó világban, mert sokkal rugalmasabbak és alkalmazkodóképesebbek, mint a férfiak. De a rohanásban, a pénz és karrier utáni hajszában elvész a legfontosabb: a női minőség. A nők vagy nem akarnak egyáltalán családot, vagy csak nagyon későn. És aki rá is szánja magát, kötelességtudóan próbál helyt állni a munkában és otthon is.

 

De a gyengédség, kedvesség, figyelmesség nem megy parancsszóra, kötelességből. Erre csak az képes, akinek figyelme elsősorban a családja körül forog.

 

És hova vezet mindez? Mit látok magam körül?

 

Jómódú vállalkozók mellett háttérbe szorított nőket. “Egyenlők” kapcsolatában nőket, akik a nadrágot és a kalapot hordják. Kizsigerelt apákat és férjeket, akik halálra dolgozzák magukat, hogy a család minden igényét elő tudják teremteni. Elfáradt férfiakat, akik nem tudták mibe vágták a fejszéjüket és inkább kereket oldottak és elvált anyákat, akik megunták a volt férjük figyelmetlenségét, töketlenkedését.

 

Azt látom, hogy nem a testünkkel választunk, hanem az eszünkkel próbálunk párt találni magunknak, vélt vagy valós elképzeléseink mentén. És emiatt, nincs vonzalom és összetartás a párok közt, nincs szex, nem születnek gyerekek, felbomlanak a családok.

 

És mégis milyen nőre vágyom ebben az abszurd világban?

 

Olyanra, akinek az az egyik legnagyobb öröme, ha jóízűen eszem a főztjét. Aki levágja a szobanövényről az elszáradt leveleket. Aki szereti és élvezi is a szexet, mert nem fáradt folyton és nincs miatta bűntudata. Aki ha a közelemben van izzik köztünk a levegő. Aki nem próbál erősebbnek látszani. Aki gyengéd, kedves, elfogadó és nem erőszakos. Aki mellett otthon érzem magam. Akinek fontosabb, hogy én milyen vagyok, mint az, hogy milyen autóm van és mivel foglalkozok. Aki nem aggódik folyton a holnap miatt és nem nyalogatja a régmúlt sebeit. Akinek a szeretet és a ragaszkodás nem egymás szinonimái. Aki tudja, hogy a szeretet gondoskodás. Aki számára a párkapcsolat nem üzlet, nem tőzsde, ahol a különféle javakért állandóan alkudozni kell és nem is politika, ahol folyton kompromisszumokat kell kötni. Akinek a család nem csatatér, ahol egymás akaratát próbáljuk a másikra erőszakolni. Aki nem retteg attól, hogy rossz döntést hoz, mert tudja, hogy nincs se jó, se rossz: bármit is tegyünk, öröm és fájdalom kéz a kézben jár, mint a fény és az árnyék.

 

UrbanSiddha

Hasznosnak találtad?

Értékeld a cikket!

Átlagos érték / 5. Szavazatok száma:

Örülünk, hogy értékesnek találtad!

Több hasznos tartalomért kövess bennünket a Facebookon is!